A tavasz közeledtével egyre jobban kiűrűlnek a szervezet vasraktárai, ezért nagyon fontos a pótlása, s erre nagyon jó a vöröskáposzta.Egy fél kg apróra vágott vörös- káposztát kicsit megsózunk,1 evőkanál citromlével, és 1 kanál mézzel, csipet őrölt köménnyel összekeverjük, és vacsorára szenvicshez, vagy kisszelet bundáskenyérhez fogyaszthatjuk. Jól laktat, de nem hizlal, ezért ehetjük este is.Aki naponta egy almát teleszurkál szöggel, és másnap kihúzgálja a szögeket, láthatja, az almában fekete csíkok vannak. az ilyen almák fogyasztása is jó hatással van a vérképzésre, mert az alma kivonja a vasat a szögekből, és ha elfogyasztjuk az almát, a vas felszívódik a szervezetbe. Érdemes kipróbálni. Jó egészséget!
Ezüst kolloid.
Nagyon jó nátha esetén, ha egy csepp ezüstöt fültisztítóra csöppentünk, és az orrunkba dugva felszívjuk, majd a másikba is ugyanígy. A patikákban kapható orrcseppekben is van ezüst. Különösen ajánlom viszkető, korpás, hamar zsírosodó fejbőrre is, hajmosás után. Ellentétben a szer ellenzőinek véleményével, kismértékben az ezüst nem ártalmas, és nem lehet tőle beszürkűlni, csak ha valaki literszámra fogyasztja. Megfázás esetén is sokat segít, ha napi 2-3 kávéskanállal beveszünk belőle.FIGYELEM!!!! Fémallergiásoknak nem ajánlott! Jó egészséget!Kereshető a www. ezüstkolloid.hu címszó alatt.
Gyógyító lilahagyma
A lilahagyma nem annyira csípős, mint a vöröshagyma, ezért inkább ezt ajánlom, akinek az epéje bírja, egyen hetente legalább 3-4 alkalommal vacsorára hagymát. Próbáljuk a családot rászoktatni, és akkor nem fog zavarni senkit a hagymaillat, másrészt pedig mindenki elkerűli a megfázást. Téli estéken, nagyon finom a fokhagymáspirítós, vagy a bundáskenyér, amihez remekűl illik a hagyma, és a citromos tea. Sokat tehetünk az egészségünkért, ha tudatosan táplálkozunk, kerűljük a műeledeleket, és előnyben részesítjük a természetes, idénynek megfelelő zöldségféléket. Jó egészséget!
fokhagyma
Naponta 1-2 cikk fokhagymát apróra összevágunk, és egy pohár vízzel lenyeljük, NE! rágjuk össze,így a leheletünk nem lesz fokhagymaszagú.A fokhagyma rendben tartja a vérnyomást, baktériumölő hatása van, és akik ismerik, vagy megtapasztalták a Helicobakter pylori nevű gyomorbetegséget, azoknak ajánlom, mert a nagydózisú antibiotikus kezelés után, ezzel a módszerrel megakadályozható a betegség újbóli megjelenése.A hűvös, őszi időben jó,ha elkezdjük szedni, és könnyebben ellenállunk a téli betegségeknek. Napi 1 cikk elfogyasztása még nem érződik a bőrön. Jó egészséget!
Szúnyogcsípésre fogkrémet!
Amikor megcsíp a szúnyog, rögtön keressük a kenőcsöket, amivel valamennyire csillapíthatjuk a viszketést. Én nehezen tűrtem, és gyakran sebesre vakartam a csípés helyét. Amióta rájöttem, hogy fogkrémmel kell bekenni, és néhány perc múlva már nem viszked, csak ezt a módszert alkalmazom. A fogkrém mindig kéznél van, kirándulásra is magunkkal visszük, tehát bárhol előkapható, és azonnal bekenhető a csípés helye.Nekem már csúnya hangyacsípést is 2-3 nap alatt rendbehozott, pedig tenyérnyi égő piros duzzanattal kellett megbirkóznia.Mondanom sem kell, hogy ilyenkor naponta többször is bekentem. Hűsítő, és gyulladáscsökkentő hatása miatt mindenkinek jószívvel ajánlom. Jó egészséget!
Száraz az arcbőre?
Amikor hazaérünk a munkahelyről, távolítsuk el a szemfestéket, alapozót, és mossuk meg az arcunkat hideg vízzel. Ilyenkor felfrissűl a bőrünk, oxigénhez jut. A vizes öblögetés után hagyjuk megszáradni. Ha hamar beszívja a bőrünk a vizet, vízhiányos az arcbőrünk. Ilyenkor naponta többször is átnedvesíthetjük a tenyerünkkel arcunkat, dekoltázsunkat, de ne törűljük le, hagyjuk beszívódni. Már párnapos kezelés után látni fogjuk a bőrünk simább, egészségesebb,mint a kezelés előtt. Főleg az idősebb nőknek ajánlom, akiknél már szemmel látható a bőr szárazsága. Ezt a módszert minden évszakban ajánlatos alkalmazni, mert a hideg, szelesidő, napozás,egyaránt kiszárítja a bőrt, és vízhiányossá teszi.Éjszakára használjunk a gyógyszertárban kapható C-vitaminos hidratálót.Jó egészséget!
Cékla, a csodaszer!
Az őszi növények, leghasznosabb terméke a cékla.
Naponta frissen reszelve ajánlott vérszegényeknek, immunrendszer erősítésre, rákbetegeknek, legyengült embereknek. Frissen apróra reszelve NYERSEN, megenni, vagy a levét kipréselve meginni, de naponta!!!!! Ha ezt teszi, már tett valamit, hogy elkerülje, vagy helyre hozza azt a pusztítást, amit a környezeti és táplálkozási ártalmak okoznak a szervezetünkben. Céklát, és minden más gyümölcsöt lehetőleg a piacokon vásároljunk, mert a külföldi árút a hosszabb tartósság elérése érdekében vegyszerekkel kezelnek.
Jó egészséget!
Ha ősz, akkor jönnek a szúnyogok, pókok, molylepkék!
Főleg a csecsemők vannak veszélyben, ezért azt javaslom, ne használjunk semmiféle rovarölőszert, csak egyszerűen vegyük elő a porszívót esténként, és a hosszú csővel vadásszuk le a betolakodó szúnyogokat, molylepkét, pókot, és egyéb nemkívánatos bogarakat.Így a szoba levegője tiszta marad,és nyugodtan alhatunk.Próbálják ki, megéri! Jó egészséget!
Csodaszer az Aloé!
Minden háztartásban kellene lenni egy cserép aloé vera növénynek! Nem csak azért, mert mutatós növény, de hasznos is. Kicsit hasonlít a kaktuszra, de nem az. A liliomok csoportjába tartozik, trópusieredetű,, de nálunk is jól elvan, nyáron az erkélyen, télen a szobában, nem túl igényes, kevés vízzel is beéri. A bőr betegségeire, égésre, kisebb, vágott sebekre, miteszeres ,pattanásos arcbőrre, kozmetikai kezelések utáni sebek gyors eltüntetésére használhatjuk nagyon jó eredménnyel. Ollóval levágunk egy kicsi darabot a növény végéből, majd kétfelétörjük a levéldarabot, és a benne lévő nedvességet rákenjük a kezelendő bőrre, de nem mossuk le, hagyjuk rászáradni. Színtelen, szagtalan, ezért akár egy nap többször is megismételhetjük, de mindig friss levélkét vágjunk le. A virág nem hal bele a csonkításba, szerencsére újra kihajt, ezzel biztosítja a legjobb bőrgyógyászati szert számunkra. Érdemes kipróbálni! Jó egészséget!
Lusta, renyhe a gyomra?
Nagyon sokan vagyunk, akik bármit összeehetünk, semmi nem csapja el a hasunkat.Én reggelente, lekváros,zab-és korpa pehelyhet,buzakorpát fogyasztok, tehát a rostanyagról minden nap gondoskodom, mégis szorúlással kínlódtam, addig amíg rájöttem saját kisérlet alapján, hogy napi 1 -2liter gyógytea segítségével rendeződhet a problémám.A teát forrázással készítem. 2 liter vízbe 1csapott mokkáskanál ánizsmag, ugyanennyi édeskömény, 5-6 levél citromfű, 5-6 levél borsmenta . Forróvízben áztatom, lefedve, majd leszűröm, és magammal viszem a munkahelyemre. Cukrot nem kell bele tenni, mert az édeskömény cukros ízt ad a teának. Nagyon jó puffadás , szél ellen is, nem okoz megszokást mint a hashajtók. Gyógynövényboltban beszerezhetők. Jó egészséget!